bencsik lászló

Szlovéniában terjeszkedne az OTP

Egy-másfélszeres könyv szerinti érték közötti áron vette meg az OTP a bolgár bankját, amelynél a későbbiekben racionalizálás (fiókbezárások) kezdődik, a cél az, hogy a magyar bank minden szempontból első legyen a bolgár bankpiacon, hangzott el azon a mai sajtótájékoztatón Szófiában, ahol Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese és Violina Marinova, a DSK vezérigazgatója beszélt a tranzakcióval kapcsolatos részletekről.

Folyik a betakarítás az OTP-nél

Sokáig úgy tűnt, csak ígéret, hogy az OTP-nél a 2000-es évek közepihez hasonló akvizíciós hullám induljon, 2014-ben azonban megtört a jég, az OTP egy kicsi horvát és román bankot szerzett meg, amiket magyarországi akvizíció, egy nagyobb horvát és egy kisebb szerb bank, majd idén bolgár, albán és szerb pénzintézet követett. A külföldi szerzemények egyre masszívabb profitot termelnek, elkezdődött az aratás.

Magyar bankvezetők: nagy tévedés, hogy magas a bankok nyeresége

A bankok előtt álló kihívásokról, a fix és a változó kamatokról, a magas készpénzállományról és a bankrendszer konszolidációjáról beszélgettek egymással magyar bankok vezetői az MKT Közgazdász-vándorgyűlésének mai napján. A beszélgetést Nagy Márton MNB-alelnök vezette. Épp ma jelentek meg a bankszektor friss profitadatai.

Bencsik László: káros az ingyenes készpénzfelvétel

Kedvező Magyarországon a bankok működési környezete, de az ágazati adók eltörlése még nagyobb mozgásteret biztosítana - mondta az InfoRádiónak Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese. A szakember szorgalmazta az ingyenes készpénzfelvétel megszüntetését is, mivel az szerinte rossz irányba torzítja a fogyasztók viselkedését.

Mi lesz a magyar bankokkal 2018-ban? Megszólalt a kilenc vezér

A fellendülő hitelezés, a rekordalacsony kamatkörnyezet, a fenntarthatatlanul magas profitabilitás és a digitalizáció éve volt 2017 a magyar bankszektorban. December végéhez közeledve a Portfolio ezúttal is megkereste a kilenc legnagyobb hazai bank első emberét, hogy értékeljék a mögöttünk hagyott évet és adjanak előrejelzést 2018-ra. A bankvezérek alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

1. Hogy értékeli 2017-et saját bankja és a bankszektor szempontjából?
2. Melyek lesznek a legnagyobb kihívások saját bankja, illetve a bankszektor számára 2018-ban?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést 2018 saját bankjánál, illetve a bankszektorban?

OTP: nagyon éles a verseny Magyarországon

A gyorsjelentés ma hajnali közzétételét követő sajtótájékoztatón Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese értékelte a legfrissebb trendeket.

Nem most fognak bankokat bezárni Magyarországon

Jelentősen eltér a bankvezérek helyzetértékelése az MNB-étől abban, hogy mennyire drágán működik a magyar bankszektor - derült ki Hitelezés 2017 konferenciánk délelőtti panelbeszélgetésében. A konszolidáció és a további jelentős költségcsökkentés azonnali feltételei egyelőre nem adottak, a hitelnövekedés alapjai most már annál inkább.

Mi lesz a bankokkal 2017-ben? Megszólalnak a bankvezérek

Az alacsony kamatok, a hitelezési fordulat és az enyhülés éve volt 2016 a magyar bankszektorban. December végéhez közeledve a Portfolio ezúttal is megkereste a legnagyobb kereskedelmi bankok első emberét, hogy értékeljék a mögöttünk hagyott évet és adjanak előrejelzést 2017-re. A bankvezérek alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

1. Hogy értékeli 2016-ot saját bankja és a bankszektor szempontjából?
2. Melyek lesznek a legnagyobb kihívások saját bankja, illetve a bankszektor számára 2017-ben?
3. Mely termékek és szolgáltatások területén hozhat növekedést 2017 saját bankjánál, illetve a bankszektorban?

Magyar bankvezérek: nálunk is vannak no-go zónák

Tartósan alacsony megtérülésre számítanak a magyar bankok, és egyes területeken a túlzott hitelezési kockázatvállalástól is tartanak már - derült ki a Portfolio mai Budapest Economic Forum konferenciájának bankvezéri panelbeszélgetéséből.

Az OTP-t nem ijesztette meg a gyenge GDP-adat

A ma hajnalban közzétett első negyedéves OTP-gyorsjelentést követően Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese beszélt a fontosabb trendekről az OTP sajtótájékoztatóján.

Bankok: hitelezés nélkül lehúzhatjuk a rolót

Nincs nagy tér további jelentős költségcsökkentésekre, a hosszú távon vágyott 10%-os tőkearányos megtérülést (ROE) kizárólag bevételnöveléssel érheti el a bankszektor, amihez a volumenek növelésére, vagyis aktív hitelezésre van szükség. Rövid távon viszont elsősorban a kockázati költségek visszaesése és a bankadó csökkentése javítja a magyar bankrendszer jövedelmezőségét - értettek egyet a Hitelezés 2016 bankvezéri kerekasztalának résztvevői.

Színfalak mögötti háború zajlik a bankok és a kormány között

Nagyon nehezen elérhető álom a magyar bankszektor számára a 10%-os tőkearányos megtérülés elérése - hangzott el a Portfolio csütörtöki Budapest Economic Forumán. A bankvezéri panelbeszélgetésből kiderült, hogy egyre lazább kockázati feltételekkel hitelezik a vállalatokat, mégse jelentkezik a hitelek iránt a visszaesés elkerüléséhez szükséges kereslet. A forintosítás utáni hitelkiváltások elsősorban az ügyfelek immobilitása miatt nem pörögtek fel. Az állami bankvásárlásoknak a közönség szerint még nincs végük, a háttérben pedig a béke látszata ellenére háború zajlik a kormány és a bankok között.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.